A szökőkút egy interaktív építészeti jel, amellyel kapcsolatba léphetünk. Belépünk egy elhatárolt térbe, a sűrűn egymás mellett álló vízoszlopok közé, amelyek vízfalat emelnek körénk. Ebben a mikrokörnyezetben elszakadunk néhány percre a belvárostól.

Erre az intim térre a szökőkúttal történő interakció segítségével lehet bejutni. A szemlélődő közeledésével szabályozza a vízfalat: amint egy meghatározott közelségbe ér, előtte a vízfal adott szakasza leáll, így nyitva kaput a vízfalon. Miután bejutott – és elhagyta a kijelölt védelmi zónát - a szökőkút adott szakasza újra működésbe lép: tehát a szökőkút használója szárazon jut be, majd szemlélheti a belső világot. Ugyanezen a módon az interakcióban részt vevő ki is tud jutni.

A műtárgy további funkcióval is kiegészül: a terület meghatározott helyein pára juttatható a burkolatból a belső térbe. A porlasztóval nagy nyomáson a levegőbe juttatott pára lassan csapódik le, így nyugodt időben köd képződik. Ez felhőként jelenik meg, ami látványa és érzete miatt egyaránt újszerű élményt jelent, és a tér egy újabb síkját, az alapsíkot teszi szokatlanná.

Ezt az egyedi művészeti alkotást kiegészíti a burkolatba véletlenszerűen elrejtett, számítógéppel vezérelt, többszínű világítás.

A szökőkút játékossága mellett környezeti hatás szempontjából is fontos tényezője lesz a térnek: a burkolt tér nyári melegének elviselhetőségét az itt megjelenő vízfelület és vízpára jelentős mértékben képes növelni.